Keszi Hajdu Lajos (1813-1901)

Szentesen született 1813. július 6-án. Ott végezte a gimnáziumot. 1831-től a debreczeni kollégiumban tanulta a bölcseleti, jogi és teológiai tudományokat, hol 1837-ben esküdt felügyelő, segédkönyvtárnok, majd elemi iskolai tanító lett. 1839-ben a derecskei középiskola igazgatóságára küldték ki. Három év múlva külföldre ment, s a berlini egyetemen hosszabb ideig tartózkodott. Itt 24 magyar tanulóval megalapította az egyetem magyar könyvtárát. 1843 tavaszán hazatért és Pozsonyba ment az országgyűlésre. 1845 végén a szentesi református egyház hívta meg igazgató-tanárnak. 1847-ben lelkésznek avattatott fel és tanári vizsgát tett. Ez évben a hosszúpályi református egyház hívta meg lelkészének. Az 1848-49-ben írt hazafias cikkeiért kötélhalálra ítélték. Ezt később 20 évi vasban töltendő várfogságra változtatták. Fogságát Olmützben, majd Josefstadtban töltötte. 1856-ban kegyelmet kapott. Hazatérvén a kisújszállási gimnazium vallástanára lett. Később tanított világi tárgyakat is, s több ízben viselte az igazgatói tisztet. Számtalan írását közölték a gimnázium értesítőin kívül megyei és országos lapok is.
1861-ben a Hajdúkerület törvényszéki tiszteletbeli táblabírói czímmel és díszpolgári joggal tisztelte meg. 1891-ben vonult nyugalomba. Kisújszálláson hunyt el 1901. február 24-én, s e város Déli temetője rejti földi maradványait. Szentesen márványtábla emlékeztet arra, hogy 1849. július 1-én onnan buzdított a császári csapatok elleni felkelésre.

Keszi Hajdu Lajos. Rajz.
Metszet a Vasárnapi Újságból.

Forrás:
P. Gy.: †Keszi Hajdu Lajos 1813-1901. = A kisújszállási államilag segélyezett ev. ref. főgymnasium értesítője az 1900–901-ik tanévről. Kisújszállás, 1901. pp. 3-8.
Protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977. p. 311.
Kiss Kálmánné: Gimnáziumunk jelesei (2). Keszi Hajdu Lajos. = Kisújszállás és Vidéke (1990. április) p. 5.