Kőkereszt (Mesterszállás)

Az Alsórész déli részén, a szarvasi út mellett található az 1912-ben állított kőkereszt. A feszületet Kovács S Antal (1874-1944) alsórészi gazdálkodó és felesége, Hegedűs Julianna (1878-1938) állíttatta, akiknek tanyája a szarvasi út másik oldalán állt, a kereszt közelében. A feszület felirata szerint házasságunk 13. évében hálából emeltették Isten dicsőségére. A feszület állandó megállóhelye volt a búcsúsoknak, akik megálltak itt, énekeltek és imádkoztak. Nagycsütörtök éjszakáján gyertyákat gyújtottak a hagyományos Jézus-keresés alkalmával, akárcsak Mindszentek idején is. A környéken élők friss virágokat hoztak a feszület lábához, és imádkoztak. A keresztet Seres Katalin (1922-) A pusztai vadóc című családregénye is megemlíti. Az 1950-es években a nagyüzemi termelés beindulásakor az egyik csatorna építésekor traktorral megsértették megsértették, a teteje letört. A bronzból készült corpus eltűnt. A környékről elfogytak a tanyák, így sok időbe telt mire felmerült a renoválásának gondolata. 1999-ben volt némi előkészítés és tervezés ezzel kapcsolatban, ekkor került sor a kőkeresztet körülvevő bozót megritkítására is. Nagy Sándor helyi képviselő, a mesterszállási Gazdakör és személyes adományok segítségével 2012-ben, a feszület felállításának 100. évfordulója alkalmából, a népi műemlék felújítása megtörtént. Újraszentelésére október 26-án volt. A felújítást Ábel Zoltán békésszentandrási vállalkozó végezte el.

Forrás:

Kovács János: Csak ő vigyáz rád: a vén kőkereszt = Falufigyelő 23. évf. 11-12. sz. (2012. november-december) pp. 12-14.

Nyári képek = Falufigyelő 24. évf. 7-9. sz. (2013. július-szeptember) p. 19