Krizsán József (1952-2017)

Dr. Krizsán József 1952. április 15-én született a Baranya megyei Ócsárdon, Tóth Margit és Krizsán József harmadik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban végezte. A pécsi Bőrgyár labdarúgócsapatának is tagja volt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki karán 1976-ban mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát szerzett.

Dr. Krizsán József első és egyben utolsó munkahelye ez a főiskola volt, ahol négy évtizedet töltött el alkotó munkában, 1976-tól. Tanszéki mérnökből év múltán kinevezett oktató lett, először főiskolai tanársegéd (1979). Oktatói és kutatói előmenetelét az anyaegyetemén, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett mezőgazdasági kutató szakmérnöki végzettséggel (1980), majd egyetemi doktori címmel (1981) megalapozva főiskolai docensi kinevezést kapott.

Oktatóként elsősorban mezőgazdasági munkagépekkel, azok egyes technikai kérdéseivel és más problémáival foglalkozott. Oktatási tevékenysége mellett a kutatásban és fejlesztésben bontakozott ki kreativitása. A létrehozott Kutató-fejlesztő csoport (1982), később (1987) osztály munkatársaként, majd vezetőjeként (1992) számos sikeres megoldás, jelentős eredmények fűződnek a nevéhez. Dr. Krizsán József teljesítményével elismert szakemberré vált és vezető személyiséggé érett. 1992-től az osztályvezetői beosztása mellett kari oktatási főigazgató-helyettesi megbízást kapott. A 2000-es évek első felében fejlesztési főigazgató-helyettesi megbízása volt, amikor a kar fennállásának legnagyobb hallgatói létszáma, további új szakok (tájgazdálkodási, műszaki menedzser) bevezetése, a Bologna-rendszerre átállás új fejlesztési lehetőségek tervezését, ezek egy részének megvalósítását igényelte.

A Szolnoki Főiskolával történt integráció (2006) után két évig fakultásigazgató-helyettesként ismét oktatási ügyekkel foglalkozott, majd 2008-tól utolsó beosztá- sában a Szolnoki Főiskola rektorhelyettesként fejlesztési feladatokat kapott. Szakmai tevékenységében a mezőgazdasági gépek szűkebben értelmezett műszaki problémái mellett a környezettel, a megújuló energiákkal kapcsolatos kérdések, lehetőségek foglalkoztatták. Ily módon szakterülete jelentősen kibővült, hiszen tevékenysége összefoglalóan a következő területekre terjedt ki: parcellagépesítés; egyedi mezőgazdasági gépfejlesztés; gépvizsgálatok; környezetvé- delmi technikák; környezetkímélő mezőgazdasági technológiák; tájrehabilitáció; biomassza hasznosítás; vidékfejlesztés; turizmus; szaktanácsadás. Jelentős részt vállalt a tájgazdálkodási szak előkészítésében és sikeres működtetésében. Szívügye volt a Peresi Tangazdaság megteremtése és fejlesztése. Két, sok éven át tartó rendezvénysorozat szervezője, illetve segítője volt (Nemzetközi Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Diákkonferencia, Országos Kaán Károly Természetés Környezetismereti Verseny)

Főiskolai munkája mellett vállalkozásokat indított.

Munkássága elismerését több kitüntetés és díj jelzi: Magyar Felsőoktatásért Emlékérem (1995), Gépészgyűrű (1996), Pro Facultate kitüntetés (1996), GATE Emlékérem (1995) , TSF Díszérme (2004) és Pro Régió Díj (2004).

Aktív közéleti tevékenységét fémjelzi, hogy közel egy évtizedig a Mezőtúri Atlétikai Football Club - MAFC elnöke, valamint a Mezőtúri Képzőművészeti Alapítvány vezetője volt.

Felesége Józsa Piroska, akivel 1976. július 10-én kötött házasságot a pécsi Székesegyházban. Két gyermekük született: Tamás (1977) és Attila (1979).

65 évesen hunyt el. 2017. augusztus 19-én helyezték örök nyugalomra Mezőtúron.

Forrás:

Búcsúzunk dr. Krizsán Józseftől = Mezőtúr és Vidéke (2017.09.08.): 5.