Helyismereti wiki oldalak

Bathó Kálmán (1884-1957)

1884-ben született Jászberényben. Középiskoláit szülőhelyén végezte, majd Budapesten és Kolozsvárott folytatta jogi tanulmányait. 1906-ban tette le ügyvédi vizsgáját.

Jászberényben kezdte meg jogi pályáját, 1911-ben közjegyző helyettes lett édesapja irodjában. 1916 és 1921 között Szilágyicsehi közjegyzője volt, majd visszatért Jászberénybe mint királyi közjegyző.

Sánta Péter (1879-1938)

1879-ben született Karcagon. Budapesten szerzett orvosi és tisztiorvosi oklevelet. Pályáját a Stefánia gyermekkórházban kezde el, majd a Szent István kórházban volt gyakornok, ahol rövidesen segédorvos és alorvos lett.

1915-ben került Karcagra, ahol városi tisztiorvosnak választották meg.

Az I. világháborúban harcolt. Signum Laudis, a Károly csapatkereszt és a Vöröskereszt érdeméremmel tüntették ki.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Pénzes Sándor

Jászberényben született 1883-ban. Középiskoláit Jászberényben végezte, majd Budapesten, Berlinben és Kolozsvárott folytatott egyetemi tanulmányokat.

Ügyvédi vizsgája után Jászberényben ügyvédi irodát nyitott. 1914-ben tiszti főügyésznek választották meg. Az I. világháború alatt, mint tiszti főügyész, a város rendőrségének is vezetője volt.

A jászberény Vöröskereszt Egylet elnöke volt, tagja az Állami Iskolák Gondnokságának, a Középiskolák Iskolaszékének, az Iparostanonciskola felügyelő bizottságának.

Forrás:

Gulyás Frigyes

Gulyás Frigyes Gyomán született 1876-ban, Szolnokon tanult, majd a lakatos szakma kitanulása után a szolnoki MÁV műhelyben működött. 1892 és 1897 között Pesten dolgozott, majd a katonai szolgálat letöltése után újra Szolnokon állt munkába mint mozdonyvezető. 1930-ban negyvenéves szolgálat után vonult nyugdíjba mint főmozdonyvezető.

Alelnöke volt a Katholikus Körnek, választmányi tagja a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártnak, tagja a Hangya Szövetkezet igazgatóságának, alelnöke a szolnoki Mozdonyvezetők Otthonának és választmányi tagja a Crédó egyesületnek.

Dobos István (1881-19??)

Szolnokon született. A szolnoki MÁV műhelyben kezdett el dolgozni az iskola után. Főmozdonyvezető lett.

Pénztárnoka a szolnoki Mozdonyvezetők Otthonának és választmányi tagja a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártnak.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Csapó Sándor

Szolnokon született 1880-ban. Lakatosnak tanult. Budapesten működött, majd 1899-ben a MÁV szolgálatába lépett.

1909-ben mozdonyvezető, majd 1920-ban főmozdonyvezető lett.

1920-ban a szolnoki MÁV mozdonyvezetők otthonának egyik alapítója és elnöke lett. 

Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a római katholikus egyházközség képviselőtestületének, a Keresztény gazdasági Szociális Pártnak, a magyar királyi állami vasutasok szövetségének, az Országos Mozdonyvezetők Szakcsoportjának és alelnöke a MÁV szolnoki sportegyesületnek.

Patay Ferenc

1894-ben született Szolnokon. 1913-ban végezte el az ipariszakiskolát, majd a MÁV szolgálatába állt. 1918-ban nevezték ki Szolnokra művezetőnek. 1922-ben a fűtőház művezetője lett.

A fűtőházi tűzoltó testület parancsnoka volt. 

Választmányi tagja a vármegyei önkéntes tűzoltó testületnek és vezető tagja számos egyesületnek és testületnek. Egyik alapítója volt a fűtőházi Összetartás dal- és zene egyletnek 1913-ban.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Illyés Endre

Kolozsvárott született 1888-ban. Az ipari szakiskola elvégzése után a MÁV szolgálatába állt. Különböző beosztások után 1927-ben a MÁV szolnoki főműhelyének főművezetője lett.

Titkára volt a szolnoki Összetartás Egyesületnek, valamint a Rákosi Vasutas Egyesületnek is.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Gálcsik Jenő

Szolnokon született 1888-ban. Kassán tanult, majd Miskolcon kezdte pályáját.

1913-ban került Szolnokra. A MÁv főművezetője lett.

A szolnoki keresztényszocialista szakszervezet egyik alapítója volt. Elnöke a Millennium Önképző Dal- és Zeneegyletnek, a megye dalos kerületének, tagja a városi képviselőtestületnek és a római katholikus egyházjöség tanácsának.

Forrás:

Borsi Lajos

Debrecenben született 1883-ban. Ugyanott végezte el tanulmányait, majd a kárpitos szakmát tanulta.

A MÁV szolgálatába 1907-ben lépett Debrecenbe, majd Budapestre és 1912-ben Szolnokra nevezték ki föművezetővé.

Társadalmi működése során választmányi tagja a MÁV milleneumi egyesületének, a Vasutas Szövetkezetnek 8 éven át volt igazgatósági tagja és a Keresztény Gazdasági Szociális Párt helyi szervének tagja a párt megalakulása óta.

Forrás: