Pápayné Kemenczey Judit (1936-2011)

Kemenczey Judit 1936. március 2-án született Szolnokon. 1955 és 1992 dolgozott a Verseghy Ferenc Megyei Köyvtárban. Itt kezdte pályáját, abszolválta egyetemi tanulmányait, érte el pályafutása csúcsát és a nyugdíjas kort.

Pápayné Kemenczey Judit

1955-ben az önállósuló gyermekrészleg kialakítását, majd vezetését bízták rá. 1973-ig vezette a gyermekkönyvtárat. Majd igazgatóhelyettesi beosztásban, 1991-ben rövid ideig megbízott igazgatóként működött. A gyermekkönyvtári állomány tematikus feltárásának, fejlesztésének irányítása mellett gyermekirodalmi és olvasás-lélektani kutatásokat folytatott.

Pápay Lászlóné

Pápayné Kemenczey Judit

(Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Rendszeresen publikált szakmai folyóiratokban, kiadványokban. Írásai megjelentek a Könyvtárosban, később a Könyv, Könyvtár, Könyvtárosban, a Könyvtári Figyelőben, az Együttben, a Verseghy és az Országos Széchényi Könyvtár füzeteiben, a Magyar Olvasástársaság kiadványaiban, a Helikon Kiadó Gyermekirodalom című kötetében, napilapokban. 1984-től öt éven át szerkesztette az Együtt című kiadványt, a Szolnok megyei könyvtárak együttműködési körének híradóját. Az Egri csillagok című Gárdonyi-regény befogadásvizsgálatának anyagát, amelynek kutatását Pápayné Kemenczey Judit tervezte és irányította, a Tankönyvkiadó jelentette meg.

Már az 1960-as évek végétől főiskolásoknak tantotta a gyermek- és iskolai könyvtári munkát Jászberényben. Magyar Könyvtárosok Egyesülete  1986-ban alelnökévé választotta. Alapító tagja volt a MKE Gyermekkönyvtáros Szekciójának, amely szervezetnek alelnöki és elnöki posztját is ellátta 1994-ig. 

Alapító tagja és ügyvezető elnöke volt halálig a Verseghy Körnek.

Számos kitüntetéssel ismerték el szakmai munkáját: Kiváló Népművelő (1968), KISZ KB Dicsérő Oklevél (1970), Társadalmi munkáért ezüst fokozat (1975), Ifjúságért érdemérem (1976), Szolnok Megyei Tanács Nívódíja (1977), Szabó Ervin Emlékérem (1979), A gyermekekért érdemérem (1984), 25 éves szolgálati emlékérem (1984), Darvas József emlékplakett (1988), Szolnok Megyei Tanács Közművelődési Díja (1988), csüry Bálint-díj (1992), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (1996), Ezüst Pelikán díj (1997).

1991-ben vonult nyugdíjba. 2011. december 6-án hunyt el.

Forrás:

Kaptár (1992. 01.): 8.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár emlékkönyve, 1952-2002. Szolnok, 2002.

Szolnok megyei kitüntetett könyvtárosok albuma. Szolnok, [1980]