Református templom (Martfű)

1986-ban született meg az elképzelés egy ökomenikus templom építéséről. Végül azonban 1991-ben, közel egyidőben római katolikus és a református felekezet, külön templom alapkövét helyezte el. 1996. július 27-én szentelték fel a martfűi református templomot. Dr. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke adta át a Kálmán Ernő debreceni építész által terveztett szakrális épületet. A templom különlegessége az ég felé imdádkozó kezet szimbolizáló torony. A templom mellett urnakegyhely és lelkészlakás is kialakításra került.

Időközben 1993-ban a helyi szórvány önálló Misszió Egyházközséggé szerveződött. Az ezredfordulón pedig Református Egyházközség Martfű néven a templom anyaegyházzá vált.

1Martfű

A csillagos sisakú templomtoronyban egy 430 kg-os harang lakik, melyezt 1996 májusában szenteltek fel

Martfű

A templom szenetlésének emléket állító márványtábla a bejáratnál

(Kósa Károly felvételei - VFMKMI)

Forrás:

Martfű : [Református templom] = Lőrincz Zoltán: "Ne hagyjátok a templomot..." Budapest, 2000.: 132-133.

N. Zs.: Felszentelték a martfűi templomot. Jászkun Krónika (1996.07.23.): 1.