Seres Attila (1950-2017)

Seres Attila 1950. augusztus 19-én született Szarvason. Szülei Seres Attila Tibor és felesége,  Janurik Zsuzsanna pedagógusok voltak.  Az osztatlan képzésű pusztabánrévei Csehalmi Általános Iskolában kezdte tanulmányait, majd a mezőtúri Dózsa György Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. A nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész szakán tanult tovább, ahol 1971-ben államvizsgázott, majd elvégezte a mezőgazdasági gépész üzemmérnöki kiegészítőt 1973-ban. 1983-ban a gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézetében mezőgazdasági gépészeti műszakitanárrá nyilvánították.

A mezőtúri Vörös Október Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kerületi műszaki vezető-helyettes beosztásban helyezkedett el 1971-ben. A termelőszövetkezetek összevonása kapcsán a Magyar-Mongol Barátság
Mezőgazdasági Termelőszövetkezet energetikusa lett.  1978. augusztus 1-től  kezdett tanítani a Dózsa György Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskolában. Később majd a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Szakközépiskolában irányított mezőgazdasági szakmai gyakorlatot, erőgép és munkagép tantárgyakat
oktatott 15 éven keresztül.
Az 1980-as években végig, egy-egy turnusban, megyei szintű ifjúsági építőtáborok vezetésével is foglalkozott. Emellett a Középfokú Agrárszakoktatási Intézetek Szaktanácsadó Testületének szaktanácsadója volt, a gépészeti tantárgy csoportban. 1994. augusztus 1-től pedig iskolaigazgatóként végzett eredményes munkát nyugdíjba vonulásáig amezőtúri 626. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben.
 
A város közéletében is aktív szerepet játszott. Önkormányzati képviselőként 1998 és 2002 között tevékenykedett.

1972. július 8-án vette feleségül  Polgár Julianna Zsuzsannával. Gyermekeik: Otília és Orsolya.

 
2017. augusztus 16-án hunyt el. A mezőtúri  Felsőrészi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Mezőtúr
 
Forrás:
In memoriam Seres Attila = Mezőtúr és Vidéke (2017.09.08): 4.