Szabó Sándor (1954-2015)

NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Vezetőképző intézet, Műveleti Támogató Tanszék egyetemi tanára 1954. március 24-én született Kunhegyesen. Szülei Viola Eszter és Szabó Sándor géptechnikus. Az abádszalóki óvodába járt, iskolai tanulmányiat is kezdte el. A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett 1972-ben. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola műszaki szakán folytatta tanulmányait. 1976-ban végzett építőgépész üzemmérnökként.

1976. óta teljesített szolgálatot a Magyar Honvédségben. Tiszti pályafutását az orosházi zászlóaljnál kezdte, mint lánctalpas úszógépkocsi szakaszparancsnok. 1979-82 között hivatásos tiszthelyettes hallgatói századparancsnokként, majd 1984-ig kiképző főtisztként végezte a hallgatók általános- és szakharcászati kiképzését. 1984-től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia műszaki szakán folytatta egyetemi tanulmányait, melyet kitüntetéses oklevéllel fejezett be 1987-ben. Ekkor kapcsolódott be a hazai katonai felsőoktatásba.

1991-től, eredményes kutatómunkája, valamint tanszéki oktatói, kidolgozói tevékenysége alapján, az Akadémia vezetői a Műszaki Tanszék, tanszékvezető-helyettes beosztás ellátásával bízták meg. 1996-ban fél év időtartamban az IFOR misszió keretén belül a Magyar Műszaki Kontingens (Okucani) állományában, hadműveleti főtisztként teljesített külföldi katonai szolgálatot. 1997-1998. között vezérkari tanfolyamon vett részt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. 2001-ben, az egyetem szervezeti átalakítását követően, a Műszaki Hadműveleti –harcászati Tanszék, valamint a Térképész és Katonaföldrajzi Tanszék összevonásával létrehozott Műszaki és Katonaföldrajzi Tanszék vezetésével bízták meg. 2003-ban, egy újabb szervezeti átalakítás során a Műveleti Támogató Tanszék állományába beépülő Műszaki szakcsoport vezetésére kérték fel. 2004-ben, az egyetem kétkaros átalakítását követően a Bolyai János Katonai Műszaki Karon megalakításra került Katonai Műszaki Tanszék, Továbbképzési szakcsoport vezetését bízták rá.

2007-es szolgálati nyugállományba helyezéséig a Katonai Műszaki Tanszék, tanszékvezető-helyetteseként teljesített szolgálatot. Nyugállományba helyezését követően haláláig egyetemi tanáraként dolgozott. A Katonai Műszaki Doktori Iskola törzstagja és a Katonai műszaki infrastruktúra kutatási területének vezetője volt. Katonapedagógusként kiemelkedő szerepet játszott a magas színvonalú katonai szakmai és tudományos képzés, és a hadtudományi kutatás területén. Közel 130 tudományos mű, jegyzet, tanulmány és publikáció fűződik a nevéhez.

Prof. Dr. Szabó Sándor ny. ezredes számos kitüntetést kapott a haza és a honvédelem érdekeinek előmozdításában kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként: 1982-ben megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát, 1989-ben a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát. 1994-ben részére ítélték oda „Az Akadémia Kiváló Oktatója” címet. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatában 2003-ban adományozták részére. 1997-ben megkapta az I. osztályú Szolgálati Jel-et. Külföldi missziós és hazai védekezési tevékenysége elismeréseként 2000-ben Békefenntartásért Szolgálati Jel-et, 1980-ban Árvízvédelemért Emlékérmet adományoztak részére. 50. életéve betöltése alkalmából Díszkardot kapott.

Prof. Dr. Szabó Sándor ny. ezredes úr  Fontosabb kutatásai a műszaki támogatás általános elveire, a műszaki technikai eszközökre és a katasztrófák elleni védekezésre összpontosultak.

Professzor úr a tudományos kutatómunka iránti első indíttatást a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián folytatott nappali tanulmányai időtartama alatt, osztályfőnökeitől, tanáraitól kapta. Akkoriban lett tagja a szárazföldi ágazat Hallgatói Tudományos Tanácsának, és akadémiai tanulmányai során három tudományos diákköri pályamunkát készített. Mint levelező aspiráns került az Akadémia Műszaki Tanszékére oktatónak 1987-ben. Beosztásában tovább kutatta a korszerű fegyverek műszaki támogatásra, vízi akadályok leküzdésére gyakorolt hatásait, az ebből fakadó újszerűségeket. Szakmai ismeretei bővítése céljából több akkori hazai (Székesfehérvár, Cegléd, Szeged, Szentes, Ercsi) és külföldi (Amerikai Egyesült Államok, Csehszlovákia, Cseh Köztársaság, Lengyelország, Görögország, Szovjetunió) konzultációkon, szakmai továbbképzéseken vett részt. 1991-ben sikeresen megvédte kandidátusi értekezését. Több pályamunkáját díjazással ismerte el az MH Műszaki Főnökség. Szerepet vállalt az MH Harcszabályzat, Hadműveleti Utasítás műszaki biztosítással kapcsolatos fejezeteinek kidolgozásában. A Hadtudományi Lexikon szerzőjeként részt vett a műszaki szócikkek kidolgozásában.

Oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként 1989-ben egyetemi tanársegéddé, 1991-ben egyetemi adjunktussá, 1992-ben egyetemi docenssé nevezték ki, majd sikeres habilitációját követően a Magyar Köztársaság elnökétől 1996-ban egyetemi tanári kinevezést kapott.

Vezetői tevékenysége mellett az egyetemi felsőoktatásban és honvédtisztképzésben eltöltött, közel három évtizedes munkássága alatt tudományos és társadalmi funkciói száma jelentősen bővült. 1984-ben beválasztották az Akadémia Hallgatói Tudományos Diákköri Tanácsba, melynek 1994-ig titkári funkcióját is ellátta. 1993-1995 között az Akadémia Pedagógiai Módszertani Bizottságának tagja volt. 1988-tól tagja volt a Kiss Károly Hadtudományi Klubnak. Alapító tagja volt a Magyar Hadtudományi Társaságnak, 1997-ig az MHTT Műszaki szakosztály titkári, 2003-ig elnökhelyettesi, haláláig elnöki tisztségét töltötte be. 1995-től a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi, 1997-től a Magyar Földrajzi Társaság, 1998-tól a Magyar Professzorok Világtanácsának, és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Professzorok Tanácsának tagja volt. Megszűnéséig tagja volt a Fegyvernemi Állandó Munkacsoport Műszaki szekciójának.

2015. május 16-án hunyt el. Orosházán helyezték örök nyugalomra.

Forrás:

Kunhegyesi nagykun kalendárium 2016. Kunhegyes, 2016.