Szegedi Gyula (1936-2013)

Szegedi Gyula István 1936. február 21-én született Újszászon. Édesapja Szegedi Kálmán kisiparos cipészmester, édesanyja Dalmadi Mária háztartásbeli. Általános iskolai tanulmányait Újszászon végezte. Tagja volt az 1946-ban megalakult Magvető cserkészcsapatnak. 1947-ben tagja volt a Hatvanban megrendezett Eucharisztikus Napokon fellépő újszászi egyházi ifjúsági énekkarnak. 16 éves korában a megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó csapat tagja volt. A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett le 1954-ben. A Debreceni Orvostudomány Egyetemen szerzett diplomát 1960-ban. 1962-ben kitüntetéssel avatták doktorrá az egykori népköztársaság ösztöndíjas kíváló tanulót és a magyar főiskolai labdarúgó-válogatott tagját. (1965-ben hagyta abba az aktív labdarúgást.)

Kutatásai középpontjában az autoimmun betegségek - a nem differenciált collagenosis (NDC) nevű kórállapot klinikai és laboratóriumi jellemzőinek meghatározása álltak.

Kezdetben az egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott, majd 1968-ban mint adjunktus került át az I. sz. Belgyógyászati Klinikára. 1972-ben kandidált. Már egyetemi docensként 1975-ben a Tüdőklinikán folytatta munkáját. 1979-1985 között az egyetem oktatási rektorhelyettesi posztját is betöltötte. A kíváló szakembert 1982-ben a III. sz. Belgyógyászati Klinika vezetésével bízták meg. Kutatási nyomán 1990-ben készítette el akadémiai doktori értekezését. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1995-1999 között a klinika rektorhelyettesi feladatát is ellátta. 199-ban a II. sz. Doktori Bizottság elnöke volt. 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia és a Debrcenei Egyetem Autoimmun Kórképek Kutatócsoportjának lett a vezetője. 2001-ben az MTA rendes tagjává választották. Közben 70 éves korában professor emeritusi címet kapott. 2008-ban pedig a Debrecenei Akadémiai Bizottság elnöki tisztjét látta el. 2008 és 2011 között a MTA Klinikai I. sz. Tudományos Bizottságának elnöke volt. Részt vállalt a Magyar Allergológiai Klinikai Immunológiai Társaság, a Magyar Reumatológiai Társaság és a Magyar Belgyógyászati Társaság tevékenységében is.

Számos szakmai tisztség mellett a eredményeit kitüntetésekkel is elismerték: Kiváló Orvos 1983; Markusovszky-díj 1986, 2003; Szent-Györgyi Albert-díj 1995; Markhot Ferenc-díj 1996; Tankó Béla-emlékdíj 1997; Kesztyűs Lóránd-díj 1999; Hajós Károly-érem 1999; Petrányi-díj 2001; Fornet Béla-emlékérem 2002;  Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2002; Széchenyi-díj 2006; Belák Sándor-emlékérem 2008

Újszász díszpolgára 2013. október 30-án hunyt el. Debrecenben a professzori síroknak fenntartott helyen (Nagyerdei Köztemető) helyezték örök nyugalomra 2013. november 11-én.

Forrás:

Elhunyt dr. Szegedi Gyula = Újszászi Híradó 23. évf. 11. sz. (2013. november) p. 5.

Tál Gizella: A debreceni immunológus iskola professzora : Szegedi Gyula akadémikus. In: "Jászkunságban születtem..." [Szolnok] : MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testülete, 2000. pp. 177-182.

Varga Ferenc: Végső búcsú prof. dr. Szegedi Gyula István professzortól = Újszászi Híradó 23. évf. 12. sz. (2013. december) pp. 7-9.