Tabák Lajos (1904-2007)

tisztviselő, amatőr fotoművész * 1904. február 28-án született Kecskeméten. A szolnoki felsőkereskedelmi iskolát végezte 1922-ben.

1924-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba. Már gyermekkorában foglalkozott fotográfival. 1929 körül Kassák Lajos Munka-körének, majd az 1930-as évek végén a Modern Magyar Fényképezők Körének tagja lett. Az 1931. szolnoki fotokiállításon I. díjat nyert, magyarországi és külföldi nemzetközi kiállításokon állandóan résztvesz, felvételei hazai és külföldi folyóiratokban jelennek meg. A Bécsben több nyelven megjelenő "Die Galerie" c. folyóirat munkatársa volt. Művészi munkásságának leghangsúlyosabb időszaka volt az 1930-as évek. Életművének nagy része azonban a 2. világháborúban elpusztult. Csak  egy része maradt fenn a korabeli baloldali magyar és német sajtóban.  

1932-ben Kassák Lajossal és Lengyel Lajossal együtt letartóztatták egy nem engedélyezett szociofotó-kiállítás miatt. 1942-ben antifasiszta tevékenységéért bebörtönözték, majd munkaszolgálatra küldték az orosz frontra. Átszökött a Vörös Hadsereghez. 1948-ban egy hadifogoly-transzport politikai vezetőjeként tért haza és a Könnyűipari Minisztérium munkatársa lett. 1955 és 1961 között a kaposvári, majd pedig a szolnoki cukorgyár igazgatói posztját töltötte be.

A fotografáláshoz 1956-ban tért vissza újra, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, majd munkahelyeihez kötve előbb a Kaposvári Fotóklub, majd a Jászkun Fotóklub alapítója lett. 1983 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének tagja, 1960-ban AFIAP, 1966-ban EFIAP, 1999-ben életműdíjjal jutalmazták munkásságát.

Tabák Lajos

(Gyászértesítők - Verseghy Ferenc Könyvtár Aprónyomtvaány-tára)

2007 végén hunyt el 104 éves korában. A szolnoki Kőrösi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás:

Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.