Tóth Böske (1896-1979)

Kunszentmártonban született 1896. november 22-én. (Más források szerint Szolnokon, illetve 1900-ban született.) Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el. 1918-ban a Margitszigeti, majd a Margit Színház, 1919-től a Király Színház tagja volt. Játszott a Renaissance (1921–23), a Magyar (1923–24, 1928–29), a Belvárosi (1924–25), a Víg (1925–26), az Új (1929), a Fővárosi Művész Színházban (1929–30) és a Royal Revüszínházban (1935). Kabaréban – Andrássy úti Színház, Képeskönyv (1931), Modern Kabaré (1932) – is fellépett. 1932–33-ban Párizsban filmezett. Az 1930-as évektől sörözőkben, kávéházakban sanzonokat, magyarnótákat énekelt. 1947–48-ban a szegedi, 1952–1955 között az Állami Faluszínház, 1957-től 1959-ig a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt. Kezdetben énekes naiva, később prózai karakterszerepeket kapott.

Budapesten hunyt el 1979. december 20-án.

Forrás:
Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994.
Magyar Színművészeti Lexikon. Budapest, 1929.