Valkó Mihály (1930-2012)

Valkó Mihály 1930 született Zagyvarékason. Az elemi iskola elvégzése után Vácott kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Az Eötvös József Tudományegyetemen szerzett magyar-francia szakos oklevelet.

1955-től tanított egykori alma materében Szolnokon. 1956. októberében fiatal érdeklõdõként vitte magával a forradalom. Október 27- én Zagyvarékason forradalmi nagygyűlést szerveztek a régi kultúrházban. Az eseménye szónoka a megyei forradalmi bizottság egyik vezetője Valkó Mihály volt. A gimnáziumban a Verseghy Önképzőkör vezetője volt és nevéhez fűződik az iskolai újság, a Tintásüveg elindítása is.

A Szolnok Megyei Népművelési Tanácsadó Szervezet vezetője volt. A Szegedi Tanárképző Főiskola szolnoki tagozatán is tanított. 1970-ben a Szolnok megyei Néplap kulturális rovatának vezetője lett. Két évtizeden át volt a helyi napilap munkatársa. A Jászkunság című folyóirat szerkesztésében is közreműködött.

Tagja volt számos egyesületnek és alapítványnak: "Több nyelven" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közalapítvány,  Verseghy Kör. A Jász-Nagykun-Szolnok Megye és Pikár Baráti Társaság, valmaint a Móricz Zsigmond Társaság Zagyarékasi Tagozatának elnöki posztját is ellátta.

1997-ben Aranytoll díjat kapott. 2000-ben Szolnok Város Kulturális díjával tüntették ki. 2008-ban területi Príma díjban és 2011-ben Táncsics Mihály-díjban részesült. Zagyvarékas 2010-ben díszpolgárává választotta a helyi kulturális életben évtizedeken keresztül kifejtett tevékenységét.

2012 május 5-én hunyt el.

Forrás:

Agócs Gyula: "Zagyvarékas díszpolgára" cím Valkó Mihálynak = Zagyvarékasi Hírmondó (2009.09.): 1-2.

Cinka István: Búcsúzunk = Zagyvarékasi Híradó (2012.06.): 3.