Szolnoki vár-emléktáblák (Szolnok)

A Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság a szolnoki vízműteleptől a Zagyva torkolatig partbiztosítási munkálatokat végzett 1990-ben. A munkálatok a szakaszmérnökség a vár tiszai partfalára, a vízikapu mellett az egykori földvár történetére emlékeztető vers és egy vár-alaprajz került.

Szolnokon a Gutenberg téren, a Zagyva és Tisza folyó torkolatában felépített védmű kőfalán állítottak három emléktáblát.

Szolnok

Az első táblán Tinódi Lantos Sebestyén (1505?-1556) Ördög Mátyás veszedelme című költeményének a szolnoki várra vonatkozó részlete olvasható: „Oly igen szép erős Szolnok vára vala / Egyfelől az Tisza alatta foly vala, / Másfelől az Zagyva alatta foly vala, / Vár alatt az két víz öszveszakadva vala. / Sőt a felszél felől nagy árokja vala, / Három szegén három erős bástya vala, / Csak nagy magas töltés neki fala vala, / Házak az töltésből ki nem látszanak vala."

Szolnok

A középső táblán az egykori vár 1705 körüli alaprajza látható. Az ábrázolás Joseph Riemel hadmérnök színes, kéziratos térképe alapján készült, amely a bécsi hadilevéltár gyűjteményében található.

Szolnok

A harmadik emléktáblán Vidkovics Mihály (1778-1829) Külső-Szolnok vára című epigrammája olvasható: „Ott, hol hajdaniban zászlóit emelte nagy Árpád, / És magyar országlás többes erőre kapott; / Ahol az ozmánok meghízott csontjain annyi / Sok magyar áldozatúl győzve letette fejét: / Ott széthányt földet, rongyolt épűleteket látsz, / és Tisza, Zagyva között szolnoki vár fokait. / Így pusztúl sok erősséged, haza, nincs ki megójja; / E vers Szolnokvárt nem, – de megója nevét.”

Szolnok

(Kósa Károly felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Forrás:

Kaposvári Gyula: Tinódi és Vitkovits Mihály verse a vár tiszai partfalán. Vasárnap (1991.10.20.): 28.

A vár tiszai partfalának megújulása. Vasárnap (1992.03.29.): 4.

UMFT