Rózsa Imre (1925-1990)

Rózsa Imre 1925. június 29-én született Hatvanban. 1940-ben került a Jászberényi Tanítóképzőbe. 1945-ben diplomázott. Majd Szegeden a Pedagógiai Főiskolán folytatta tanulmányait. 1949-ben szerzett tanári végzettséget. Ebben az évben kötött házasságot Szentkirályi Tóth Klára tanítónővel. Két gyermekük született: Gábor (1950) és György (1953). Egerbe helyezték, azonban mivel ott feleségének nem tudtak tanítói állást biztosítani, így Szajolban telepedtek le. Négy éven keresztül tanítottak itt. 1953-ban a szolnoki Közgazdasági Technikumban kezdett dolgozni. Közben Debrecenben történelem tanári diplomát szerzett. 1963-ban az újonnan alapított újszászi gimnázium igazgatója lett. Szívós munkájának köszönhetően 1989-ben kollégiummal bővült az intézmény. Nevéhez köthető a felnőttoktatás megszervezése is. Elismerésként Oktatásügy Kiváló Dolgozója a Felnőttoktatás Kiváló Dolgozója, valamint a Szolnok Megyei Tanács Pedagógiai Díja kitüntetésben részseült, valamint posztumusz Újszász Pro Urbe Újszász díjat adományozott neki 2000-ben halála 10. évfordulója alkalmából. A Szolnok Megyei tanács, illetve Újszász Község Tanácsának is választott képviselője volt. 1990 nyár végén hunyt el. Halála után egy évvel a gimnázium tantestülete Rózsa Imre Alapítványt hozott létre. 2012-ben az újszászi iskola az iránta érzett tiszteltből felvette alapító igazgatója nevét.

Forrás:

Gedei Szilárd: Öt évtized után új néven : alapítója és első igazgatója nevét vette fel  a középiskola =  Új Néplap (2012. december 22.): 5.

Pedagógusok arcképcsarnoka, 12. köt. Debrecen, 2013.

A szolnoki iskolák tanárai a pedagógusok arcképcsarnokában, 2002-2018. Nyíregyháza, 2018. 

A szócikk elkészítésében Vass Bálint működött közre az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.

UMFT