Szolnok

Csekey-kert (Szolnok)

Szolnoki Református Egyházközségben 2016.május 28-án a templom kertjének bejáratánál emléktáblát állított a templomépítő lelkész, Csekey István (1860-1911) tiszteletére.

Forrás:

Átadják a templomkertet. Új Néplap : Szolnoki Grátisz (2016.05.27.)

 

Csekey István (1860-1911)

Csekey István 1860. május 4-én született Zengővárkonyban. Édesapja Csekey István zengővárkonyi lelkész volt. Testvére Csekey Krisztina.

K. Bozsó Károly Általános Iskola (Szolnok)

A Széchenyi városrész második általános iskoláját 1982. augusztus 28-án avatták fel. Az új 16 tantermes iskola 60 millió forintba került. Az avatóünnepségen jelen volt Barta László, a Szolnok Megyei Tanács elnöke, a körzet országgyűlési képviselője, a tervezők, a kivitelezők képviselői — Simon József, a szolnoki városi pártbizottság első titkára adta át az új tizenhat tantermes iskolát Ferenc Attiláné igazgatónak.

Társasházi emléktábla (Szolnok)

1973-ban költöztek be az első lakók Szolnokon egy lakótelepi házba  és alapították meg a társasházat az egykori Kun Béla körút 7. szám alatt (ma Szolnok ispán körút).
 
Szolnok Kun Béla krt
A Szolnok Megyei Á.É.V.

Kovács Mihály (1943-2023)

Kovács Mihály 1943. február 27-én született. Szülei kunhegyesiek voltak. Az általános iskolát Tiszaroffon végezte, majd pedig a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Színjátszókörökben szerepelt, versekkel, prózákkal lépett fel a rendezvényeken.
Az érettségi után a KISZ Központi Művészegyüttes tagjaként irodalmi színpadokon szerepelt, majd visszaköltözött Kunhegyesre.

Torii (Szolnok)

Shinto kaput, toriit avattak Szolnokon 2023. július 1-jén a II.Shihan Furkó Kálmán emlékverseny nyitányaként. Az első magyar szamuráj, a kiváló sportember és katona, Furkó Kálmán (1947-2021) emlékére 2022-ben emelt  szikla elé ünnepélyes keretek közt került az a kapu, melyen jelképesen átlépve, egy másik világba jut az ember.

Kozák László-szobor (Szolnok)

Kozák László (1971-2020) zenész, a Barna Gyöngyök együttes művészeti vezetőjének állítottak emléket 2023. június 29-én a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban.

A muzsikus bronzból készült mellszobrát Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész alkotta meg.

Forrás:

Mészáros Géza: Szobrot kapott "Nagy Grófo". Új Néplap (2023.06.30.)

Kozák László (1971-2020)

Kozák család megyeszerte, mint muzsikusdinasztia volt ismert, így Kozák László is egyszerre táncolt, zenélt, énekelt. Kozák László gyermekfejjel a szolnoki Barna Gyöngyök nevű formációval tűnt fel az 1980-ban, amelynek ő volt a művészeti vezetője. Gyakran megfordult népzenei táborokban és folklórtalálkozókon. Fellépett a budapesti Kalyi Jag (Fekete Tűz) táncegyüttessel is.

Rékasy Ildikó emléktáblája (Szolnok)

2023. június 9-én leplezték le Rékasy Ildikó emléktábláját a Damjanich János Múzeumban. A költő és könyvtáros születésének 85. évfordulója alkalmából kezdeményezte az adományozó Kósa Károly a dombormű felállítását a Szolnoki Panteonban.

Király Ferenc (1934-2023)

Király Ferenc 1934. január 22-én született Szolnokon. "Elég szegény környéken laktunk, a Mikes utca és a Délibáb utca összefutásánál, a régi cigányváros és a szűcstelep sarkán ...anyám, ... bejárónő és mosónő volt " - emlékezett vissza szülőhelyére egy beszélgetésben.
 
A Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi diplomát szerzett, majd szülész-nőgyógyász szakorvosi vizsgát tett.
 
Az 1980-as években a tiszaföldvári 1. sz.
Tartalom átvétel
UMFT