Római katolikus templom (Jászberény)(1842)

A szentkúti Szűz Mária Neve római katolikus templom 1842-ben épült egy fogadalmi kápolna helyén, melyet 1747-ben egy puszító jégverés emlékére emeltek a forrás felé, amely a hagyomány szerint a jégverés alkalmával fakadt. A régi kápolna építőanyagát is felahsználva épült fel a ma látható klasszicista templom, melyet Szűz Mária neve tiszteletére szenteltek fel. 1868 nyarán egy földrengés erősen megrongálta az épületet, amelyet egy évvel később állítottak helye. Falpillérekkel, timpanonnal tagolt főhomlokzatán kétoldalt Péter és Pál szobra közt a homlokzati torony, mely 1904-ben készült vasbádog borítással. A templom külsejét 1975 nyarán tatarozták.

A főoltárkép és a neobarokk freskók Benke László (1903-1983) jászberényi festőművész alkotása. A Jézus szíve mellékoltár festménye Gecse Árpád (1900-1999) munkája. A másik mellékoltár, mely Szűz Mária eljegyzésének tiszteletére épült, alkotója ismeretlen.

A templom renoválásakor 2004 őszén a toronysisak gömbjében egy régi iratra találtak, amelyen egy korábbi, 1874-ben végzett templomfelújításban segítkező jászberényi személyek és mesteremberek neve olvasható.

Jászberény

Képeslap

Jászberény

Jászberény

Jászberény

(Károly Nóra felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Forrás:

Farkas Kristóf Vince - Pető István: Zarándokúton a Jászságban. Jászfényszaru, 2009.

A torony titka = Berényi Kármentő 11. évf. 2. sz. (2004. december) 11. p.

Sáros András: Jászberény műemlékei, emlékművei, emléktáblái. Jászberény, 1971.

Szolnok megyei műemlékei. Szolnok, 1988.

UMFT