Pályázataink

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓK A HUNGARICANA KÖZGYŰJTEMÉNYI PORTÁLON

2019

2018

2017

2016

2015


A megyei könyvtár 1954-ben vette fel a szolnoki születésű Verseghy Ferenc (1757-1822) nevét.
A könyvtár névadója emlékére műveiből és a róla szóló dokumentumokból különgyűjteményt állítottunk össze, amely könyvritkaságokkal is várja a könyvtárhasználókat.
A könyvtár Verseghy-gyűjteménye nagy múltra tekint vissza.Intézményünk elődjének, a Szolnoki Könyvtár és Múzeum Egyesület 1937-ben készített katalógusában már több Verseghy-mű megtalálható volt. 
A tudós-költő műveinek beszerzésével és rendszerezésével kezdték kiépíteni a szolnoki könyvtárosok a helytörténeti gyűjteményt, amely napjainkban az egyik legfontosabb állományrésze a megyei könyvtárnak.
Intézményünk a 60 év alatt többféle módon is feldolgozta a nagy becsben tartott gyűjteményt. Számos kiadvánnyal és nyelvművelőverseny szervezésével járult hozzá a Verseghy-kultusz ápolásához. Ötévente kerül Szolnokon megrendezésre a Verseghy-emlékülés, amelynek főszervezője a megyei könyvtár. 2007-ben egy elektronikus összeállítást is készítettünk a könyvtár honlapján névadónk tiszteletére, amely nagy látogatószámot ért el a távhasználók körében.
Könyvtárunk e gyűjteményét névadónk életművének és helyi kötődésének bemutatására, rendhagyó órák és emlékünnepségek illusztrálására használja.
 
Igazán értékesek a gyűjtemény azon kötetei, amelyek Verseghy Ferenc munkálkodásának idején születtek a 18 - 19. század fordulóján. E művek tartalma, illusztrációi és külső megjelenése olyan értékeket hordoz, melyek mindenképpen megmentésre érdemesek. 
A Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégium muzeális dokumentumok restaurálására kiírt pályázata jóvoltából
2009-2013 között lehetőségünk nyílt a helyi értéket képviselő Verseghy-gyűjtemény e régi és erősen igénybevett köteteinek felújítására.  
Köszönjük a Szakmai Kollégiumnak a támogatást. Bízunk abban, hogy a jövőben is nyílik lehetőség pályázati lehetőség régi könyveink állapotmegóvására.
A restaurálási munka részletes leírását a Pre-Con Bt. fotódokumentációval ellátott szakmai beszámolója tartalmazza.
 

 

TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069 

"Zounok projekt II.”
Jász-Nagykun-Szolnok Megye könyvtárainak olvasás-, könyvtárnépszerűsítő projektje, az ifjúsági és leszakadó térség felnőtteire, valamint az elektronikus megyei köz- és iskolai könyvtári szolgáltatások nyújtására koncentrálva


Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
A támogatás mértéke: 36.585.063,- Ft
Megvalósítási hely: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet
Szolnok, Kossuth tér 2.

UMFT