Angyalos ház (Szolnok)

Szolnok város 1994-ben hirdette meg eladásra a tulajdonában lévő telket a Sóház és Magyar utca sarkán, a Verseghy Ferenc Gimnázium épületének szomszédságában. Egykor a gépipari szakközépiskola kollégiuma állt a telken, amelyet lebontottak.A pályázóknak egy környezetbe illő lakóépületet kellett tervezniük. A nyertes Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft, a pesti Ekler Építész Kft-vel közösen dolgozva, nevéhez fűződik a mára a Tisza-part látványát meghatározó Angyalos-ház.

Szolnok

A bontotttéglás burkolat, amelyet kezdetben kétkedés fogadott, mára az épület mondandóját közlő jellegzetességévé vált. Az épület további különlegessége a zömök bástyaszerű sarki oromzat amelyen a második emeleti központi részén látható Bedey Gábor szolnoki születésű szobrászművész téglából kifaragott Rafael arkangyal című alkotása. Már az építési engedély is kikötötte, hogy a terven ábrázolt szobrokat a honlokzaton meg kell valósítani. Wim Wenders berlin fölött az ég című filmjének angyalfigurája az asszíe építészetben is megfigyelhető módon része az épületnek.

Szolnok

(Kósa Károly felvétele- Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

A társasházban az első és a második emeleten, valamint a tetőtérben lakásokat alakítottak ki.  A földszinten pedig üzlet-, illetve irodahelyiségeknek adnak helyet. Az udvar alatt pedig mélygarázs található. Az Óvoda utcába átjáró vezet a belső udvarról.

Forrás:

EklerDezső: Sarokház félkészen. Alaprajz (1999.04.): 32-35.

Kövecses Ferenc: Szolnoki vár hangulatos udvarral. Jászkun Krónika (1996.06.12.): 6.

Sarokház a Sóház utcában. Jászkun Krónika (1997.12.11.): 5.

UMFT